2010. július 26., hétfő

...és felragyognak a hangok...

Egy hónap múlva nyit a SZIN
Már csak egy hónap és újra nyitja kapuit a SZIN, Szeged legnagyobb ifjúsági zenei találkozója. A hazai nyári fesztiválok záróakkordjaként megnyíló nyárvégi zenei eseményről, az előkészületekről beszélgettünk Boros Gyulával, a Szegedi IH Rendezvényközpont igazgatójával, a fesztivál főszervezőjével.

– Miben lesz más az idei SZIN?

– Ez a kérdés minden évben felvetődik, természetesen jogosan, mert egy rendezvény attól lehet, lesz érdekes, ha változik. A szervezés alatt felmerült legfontosabb kérdés az volt, hogy a gazdasági válság miatt meg tudjuk-e tartani a meglévő támogatóinkat, azokat a cégeket, akik nélkül nem tudnánk megszervezni a rendezvényt. Örülök neki, hogy a támogatóink nagy része kitartott mellettünk, és a nehéz helyzet ellenére is úgy érzik, hogy érdemes a SZIN-t támogatni. Az idei évben megjelent az első komolyabb helyi szegedi támogatónk is az ATC TRADE nevű cég. Ez azt jelenti, hogy nem csak az országos nagy multik látnak fantáziát a rendezvényben, hanem már helyi cégeknek is fontos a megjelenés. Az idei évben több koncert- és rendezvényhelyszín is átalakul. Természetesen megmaradnak a főbb helyszínek: Nagyszínpad, PEPSI színpad, Borsodi Malátabár. Új helyszín lesz a JÄGER BÁR és a PARTY ARÉNA, és bemutatkozik az általam leginkább várt SILENT DISCO, ami a vidéki rendezvények közül a SZIN-en debütál elsőként. Így tehát új rendezvényhelyszínek lesznek, teljesen új külsővel, ami hangulatában egy kicsit megváltoztatja a Partfürdőt.

– Milyen új „zöldítést” kap a rendezvény?

– A korábban jól bevált RE:pohár rendszer, a szelektív hulladékgyűjtést, a „zöld” civil szervezetek bemutatkozása természetesen idén is megmarad. Az idei kommunikációnk központi kérdése, a FA. Ezen keresztül, rengeteg olyan dolgot fogunk bemutatni, mely a fától indul, vagy fához ér. Ennek kommunikációja a napokban indul, melyről a SZIN zöld internetes oldalán lehet majd tájékozódni.

– Újdonságként említette a SILENT DISCO-t. Honnan jött az ötlet? Mennyire népszerű ez a szórakozási forma?

– Minden évben szeretnénk, ha valami új dolog jelenne meg a fesztiválon, azt gondolom, hogy ezzel a partyhelyszínnel, két legyet ütünk egy csapásra: új helyszínt sikerült kialakítanunk, és a zajterhelés is jelentősen csökken majd éjszakai órákban. Hogy mennyire népszerű? Ez az idei évben kiderül, de ismerve a SZIN közönségét, és nyitottságát, remélem, hogy jól működő dolog lesz, ahol a fesztiválozók hajnalig bulizhatnak úgy, hogy közben a szegediek is nyugodtan tudnak pihenni.

– Mennyire okozott problémát az elhúzódó árvíz? Okoz-e ez többletköltséget?

– A Tisza idei „támadása” különösebb problémát a SZIN szervezésében nem jelentett. Természetesen, mint a terület kezelője, nekünk kell helyreállítanunk a Partfürdőt, amihez plusz forrást biztosított az önkormányzat. De nemcsak a SZIN miatt kell ezt a munkát elvégeznünk, hanem azért is, mert augusztus-szeptember hónapban több más rendezvény is lesz a Partfürdőn. Így itt tartják majd a hagyományos Halászléfőző Fesztivált és a Szegedi Lovas Napokat. A szegediek is szeretnék már birtokba venni a Tisza partját, ezért terveink szerint a héten meg tudjuk nyitni a Szabadstrandot, és néhány nap múlva a teljes Partfürdőt is.

– Mennyi idő alatt épül fel a SZIN? Hányan fognak dolgozni az építésen?

– A SZIN, mint ahogyan az elmúlt években is, augusztus 20-21-én kezd el épülni, hogy 24-ére elkészüljön minden. A délután öt órai kapunyitás után, ezen a napon még nincs zenei program. A plusz napot azért találtuk ki, hogy a sátrazók el tudjanak helyezkedni és kicsit belakják a területet. Nagyságrendileg 100-150 ember építi majd a rendezvényt, de ez a szám változhat, mivel a szponzorált helyszínek építése-bontsa kapcsán nem mi, hanem a szponzorunk szervezi a munkát, mi csak a koordináló szerepet töltjük be.

– Kit emelne ki a fellépők közül? Mi fog az idei SZIN „nagy durranásának” számítani?

– A sok előadó közül nehéz kiemelni bárkit is és a „nagy durranás” mindenkinek mást fog jelenteni, mert ez műfajfüggő. Azt gondolom, hogy a Sugababes, Europe, The Rasmus, Scooter, Chicane és természetesen a magyar zenekarok is, mind-mind olyan produkciók, amelyeket nagy érdeklődés fog kísérni. Próbálunk mindig olyan programot összeállítani, amely nem egy zenei stílusra épül, hanem változatos, hogy mindenki megtalálja a magának megfelelőt. Személy szerint én Beardyman fellépést várom, akit én félelmetesen jó előadónak érzek!

– A SZIN 0. napján a Fabula Rasa, a Csík Zenekar és a Besh o Drom fellépésével egy „etno” nap nyílik meg. Milyen fogadtatásra számítanak ezzel az összeállítással?

– Az etno- és népzenei alapokra építkező zenekarokat mindig jól fogadta a közönség, ezért nem kellett sokat gondolkodni, rajta, hogy idén ez működik-e vagy sem. Mindhárom zenekarhoz érkeznek majd vendégelőadók, és nem igazán úgy lesz ez a nap felépítve, hogy egymás után következik a három együttes, hanem egybefolynak majd a produkciók, és egy hatalmas nagy színpadi etno-találkozó alakul ki. Én arra számítok, hogy egy jó hangulatú világzenei házibuli lesz a színpad előtt, amit kár lenne kihagyni.