A máskor békésen repdeső galambok helyét ezen az estén a hazai könnyűzenei élet nagyágyúi foglalták el. A Délmagyarország 100. születésnapjára Szegedre érkezett Ákos 2010-es Szindbád turnéja.
A korántsem előzenekari hangokat bemutató Magna Cum Laude és a Tankcsapda igazi csemegét jelentett a Dóm teret félig megtöltő közönség számára. A naplementében induló koncertet nemcsak a helyszínen, hanem a város összes pontján is élvezni lehetett, hiszen a felvonultatott hang- és fénytechnika nemcsak látványban, de hangban is átlépett minden határon. Az est fénypontjaként lépett a közönség elé Ákos, aki a jól ismert Bonanza Banzai dalokkal kezdte országjáró turnéját.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: koncert. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: koncert. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. május 23., vasárnap
2010. február 13., szombat
Operett bemutató Szegeden
Peller Károly első önálló lemezén olyan kiváló közreműködőkkel együtt hallható, mint Oszvald Marika, Kalocsai Zsuzsa, Fischl Mónika, Szendy Szilvi, Kékkovács Mara, Bódi Barbara és a névrokon Peller Anna. Az operettszínész több mint tíz éve játszik a Budapesti Operettszínházban, első jelentős szerepe Kálmán Imre Csárdáskirálynőjében Bóni volt – azóta is főként a táncos-komikus karakterét ölti magára.
2010. február 7., vasárnap
Jótékonysági koncert: szegedi művészek Haitiért
A szegedi önkormányzat és két nagy művészeti intézménye, a Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Szimfonikus Zenekar a haiti katasztrófa áldozatainak emlékére jótékonysági hangversenyt rendezett 2010. február 7-én. A koncerten Mozart Requiemje szólalt meg a színházban. Az est teljes bevétele a túlélők megsegítését szolgálta.
A kezdeményezéshez szegedi képzőművészek is csatlakoztak: a Szög-Art alkotóinak felajánlott műveiből kamara-kiállítást rendeztek az előcsarnokban; a megvásárolt művek vételára is a jótékony célra fordítódott. Szeged egy természeti katasztrófa, az 1879-es nagyárvíz után nemzetközi adakozás segítségével épült újjá, természetes tehát, hogy mai lakosai – művészetükkel, adományaikkal, a jegyváltásban megnyilvánuló támogatásukkal – részt vállalnak a világméretű segélyakcióban. Mozart Requiemjét a Szegedi Nemzeti Színház négy magánénekese, Kónya Krisztina (szoprán), Érsek Dóra (mezzoszoprán), László Boldizsár (tenor), Altorjay Tamás (basszus), a Vaszy Viktor Kórus és a Szegedi Szimfonikus Zenekar szólaltatta meg Gyüdi Sándor vezényletével. Az esten közreműködött Fekete Gizi színművésznő.
2009. december 31., csütörtök
Barokk kamarazene - Szeged Alsóvárosi templom
A ferences rend és az egyház nyitottságának példaképeként élhették meg a jelenlévők a Barokk kamarazene című estét az Alsóvárosi Ferences Plébánia keresztelő kápolnájában, melyet barokk fuvola és korhű csembaló hangja töltött be. Méltó hely volt ez arra, hogy a régi hangok találkozzanak a ma emberével az ódon falak között.
Barokk kamarazene címmel adott koncertet a barokk fuvolán játszó Gyurina Zsuzsanna és a csembalista Vilmányi Alexandra. Kamarazene volt ez a szó szoros értelmében, hiszen olyan zenei előadásmódot hallhattunk, mely kis zenei apparátussal, erősítés és a modern kor kütyüjei nélkül is élvezhető, mint neve is mutatja, alkalmas arra, hogy akár a szobában (camera) is előadják. A kis kápolnát ezen az estén nem a hívek, hanem a régi és minőségi módon játszott zene kedvelői töltötték meg.
Az egyes zeneszámok segítségével megtudhattuk, hogy a barokk zenében is kimutathatók a barokk képzőművészet és irodalom stílusjegyei: ünnepélyes hangvétel, nagy, lenyűgöző arányok, ellentétek szembeállítása, hirtelen, váratlan tempómódosítások, emellett feszültséget teremtő, mozgalmas, dinamikus, illetve sűrűn alkalmazott zenei díszítések hangsúlyozták a kor szellemiségét.
Jacques-Martin Hotteterre (1674–1763) é-moll szvitjével kaptuk meg az este alaphangulatát, hiszen a szvit jellemzően a barokk zene műfaja, leggyakrabban tánctételek párokba állított sorozatából áll. Az egyes tételeken végighaladva (Allemande, Sarabande, Courante, Double, Rondeau, Menuet, Gigue) a két tehetséges zenész segítségével a barokk szalonok hangulatát élhettük át. De sorra kerültek Georg Philipp Telemann (1681–1767) művei is, aki korának legnépszerűbb zeneszerzője volt, de halála után a neve gyorsan feledésbe merült, pedig – ha nagysága nem is mérhető Bachéhoz vagy Händeléhez – kiváló ízlésű, sokoldalú komponista volt, aki csaknem minden műfajban jelentőset alkotott, összesen mintegy háromezer mű kapcsolódik a nevéhez.
Az előadókról
GYURINA ZSUZSANNA Nagykanizsán és Pécsett kezdte zenei tanulmányait, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán szerzett diplomát. A régi zenével már a középiskolai évek alatt elkezdett foglalkozni, 1998-tól 2004-ig a nagykanizsai Farkas Ferenc Városi Zeneiskola, 2002-től 2003-ig a Pécsi Művészeti Szakközépiskola fuvolatanára volt. 2006-ban a flamand kormány ösztöndíjával kamarazene szakirányon folytatott posztgraduális tanulmányokat. Magyarországon számtalan kamara és barokk zenei előadásokon vesz részt.
VILMÁNYI ALEXANDRA zongoristaként kezdte zenészi pályáját. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola elvégzése után tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanárképző Intézetében folytatta. Ezekben az években találkozott a barokk kamarazenéléssel, és így a csembalózással is. A 2000-ben megszerzett zongoradiploma után már teljesen a csembalózás felé fordult, és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem csembaló tanszakán folytatta tanulmányait. A zenekari koncertek mellett 2003-ban a Magyar Rádióban Bach V. Brandenburgi versenyét játszhatta el. Rendszeresen koncertezik Magyarországon, Angliában, Franciaországban, Hollandiában.
2009. november 21., szombat
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)